„és én szerettem őt, csakis őt, ahogy
végignéztem, hogy a bőröm alá kúszik és egyenesen a lelkembe. És szerettem őt,
csakis őt, ahogy végigsuhant sötét mezőimen rózsák nyomát hagyva maga után,
hogy kikeljenek. És szerettem őt, csakis őt, ahogy teljesen megsemmisített és
értelmet adott a csontjaimnak. De a leglényegesebb, hogy szerettem őt, csakis
őt, hogy meggyógyított apránként és hazavezetett engem.”
2015. január 2.
Síri csönd volt a lakásban, egyedül csak
lélegzetvételeim hangját és szívem ritmusos dobogását hallottam.
Bőröndök és dobozok hevertek körülöttem a
hálószobám – a régi hálószobám – ágya körül, arra várva, hogy levigyem őket a
ház elé.
Nem voltak könnyek, sem fájó gondolatok.
Csak a mellkasom szorított, mikor Greg
arcára gondoltam, ami annyira megtört volt és egyben dühös, mikor elmondtam
neki mindent.
Új év, új élet.
A kezeim megremegtek, mikor az utolsó
bögrémet is a dobozomba raktam ezúttal már a konyhában állva, elzárva az egész
múltamat.
Még mindig nem csordult le egyetlen
könnycsepp sem arcomon.
Az ajtón három halk kopogtatás
hallatszott, egy másodpercre lefagyasztva mozdulataimat, de mire ráébredtem,
hogy Greg nem kopogna a saját lakásában, már a nyitott ajtóban álltam, Harry
zöld szemeibe nézve.
-Szia.- mormoltam, míg ő átlépve a
küszöböt, egyből karjaiba zárt.
Mély lélegzetet vettem, hagyva, hogy finom
kölnijének illata megnyugtassa érzékeimet, míg tenyerével végigsimított
hátamon, majd mindkét kezét derekamra helyezte. Ajkai egy apró, gyengéd csókot
adtak fejem tetejére, majd megemberelve magam elhúzódtam tőle, hogy ismét
szemeibe nézhessek.
-Minden oké?- kérdezte halkan, mire én
csak hevesen bólogatni kezdtem, magammal húzva a lakásba, majd belöktem mögötte
az ajtót, félig még mindig vállaiba csimpaszkodva.
-Találkoztál vele?- kérdezte, egy tincset
fülem mögé tűrve, szemeivel arcomat kémlelve.
-Nem, de lassan hazaérhet. Megbeszéltük,
hogy összepakolok mindent, mire hazaér.- sóhajtottam fel, elszakadva Harry
melegségétől és visszamentem a konyhába, felvéve az asztalról a dobozt.
-Megvan mindened?- kérdezte Harry
megköszörülve torkát, majd hajába túrt és kellemetlenül körbenézett a lakásban.
-Igen, kihordok mindent a hálóból és
levihetjük őket. Szerintem csak kétszer kell fordulnunk.- válaszoltam, tudva,
hogy Harry nem szívesen menne be abba a szobába, amit Greggel egészen idáig
megosztottam.
Míg kihúztam a bőröndöket és a dobozokat,
Harry a törékeny tárgyakat elkezdte lehordani a kocsijához, ezzel még több időt
spórolva nekünk és közel negyed órával később megtelítettem az életem egy
jelentős részével Harry csomagtartóját.
Mind csak tárgy volt és bár amiatt kellett
volna rosszul éreznem magam, hogy a több éves kapcsolatom véget ért, amire
építeni kezdtem a jövőmet – ehelyett azon bánkódtam, hogy az életem nem állt
másból mint bögrékkel és tányérokkal megtömött dobozokból és púposra pakolt
bőröndökből, amikben csak ruhák voltak.
Mind csak ócska vacakság volt.
-Biztos vagy benne, hogy jól vagy?-
kérdezte, kezét combomra simítva, mielőtt elindította az autót. Zöld szemei
félve, de ugyanakkor törődve suhantak át arcomon, végigtanulmányozva minden
rezdülésemet, ami elárulhatna.
-Sose voltam még jobban.- válaszoltam
mélyen szemeibe nézve, majd tenyeremet arcára simítva húztam fejét közelebb
magamhoz, míg én is közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
És tudtam, hogy szemrebbenés nélkül
elcseréltem volna minden ócskaságomat, ha csak az lehetett volna a módja annak,
hogy ajkait ismét enyéimen érezhessem.
2015. február 1.
Halkan tipegtem a hideg padlón a hálószoba
felé, ügyelve rá, hogy semmiféle zajt se csapjak. A kezemben lévő tálcán a
poharak hangosan egymásnak koccantak, ami meglepően hangos volt, köszönhetően a
reggeli csendnek a lakásban. A gyomrom felmordult, ahogy ismét magamba szívtam
a friss palacsinta illatát és bár hosszú késztetésnek álltam ellen a konyhában
töltött időm alatt, ha lett volna szabad kezem, ezúttal rekordsebességgel elpusztítottam
volna mindet, bármennyi munkát is fektettem beléjük.
Csokival és tejszínhabbal, nem a
legművészibben, de egy 22-es szám díszelgett és képtelen voltam visszatartani
feltörő, izgatott vigyoromat, mikor végre a háló ajtajához értem.
Lábammal lassan beljebb löktem az ajtót,
még a lélegzetemet is visszatartva, hogy ezúttal ne csörömpöljek a poharakkal.
És ott feküdt Harry az ágyon, hasára
fordulva, hosszú hajával eltakarva egész arcát, hangosan szuszogva.
Ajkaimat összeszorítva sétáltam az ágy
oldalához, letéve a tálcát arra az oldalra, ahol én szoktam aludni, majd
beljebb kúsztam a takarók és párnák közé, kisöpörve haját arcából.
-Mhm…- mormogta, arcát még jobban a
párnába fúrva, mire én halkan felnevettem.
-Boldog vasárnapot…- suttogtam daloló
hangon, haját babrálva, míg ő csak halkan mormogott valamit a párnába.
-Még két percet…- kezét, ami fejénél volt
lustán felemelte két ujját felmutatva, mire én csak egy apró csókot adtam szája
sarkába.
Jólesően felsóhajtott, de ugyanúgy maradt
az ágyban.
-Oké, boldog születésnapot!- kuncogtam,
ismét megcsókolva őt, de ezúttal ajkain. A rövidnek tervezett csókom hosszúra
sikeredett, mikor hirtelen kezét derekam köré csúsztatta és maga alá húzott az
ágyba, elmélyítve csókunkat, míg én meglepődve bár, de egyik kezemet tarkójára,
míg másikat karjára tettem.
-Ezért már megéri felkelni, bármennyire is
vagyok másnapos.- mormogta, orrával enyémet piszkálva, míg én teljesen
elvarázsolódva babráltam haját, kiélvezve a pillanatot.
-Mondtam már, hogy azért szeretlek, mert
ilyen szókimondó vagy?- kérdeztem mosolyogva, míg ő apró csókokat hintett arcom
minden elérhető pontjára.
-Is. Tudom, hogy több millió oka van
annak, hogy szeretsz.- mondta rekedtes hangján és pimasz mosollyal arcán nézett
le rám.
-Édes istenem, minél öregebb vagy, annál
nagyobb ostobaságok hagyják el a szádat.- nevettem fel, mire ő tettetett
sértettséggel arcán húzódott el tőlem.
-Oh, igazán? Meglátjuk, hogy te milyen
leszel, ha öregedni kezdesz.- válaszolta kikerekedett, igéző zöld szemeivel, de
én csak szemeimet forgatva húztam vissza magamhoz tarkójánál fogva és
megcsókoltam.
De a pillanat nem tartott sokáig, ugyanis
hamarabb elhúzódott tőlem, mint gondoltam.
-Mi ez az illat?- fejét forgatva nézett
körbe a szobában, majd tekintete megállapodott a reggelivel megpakolt tányéron.
-Ez, az ajándékod egy része.- mondtam
lassú, sejtelmes hangon, aminek köszönhetően arcát ismét felém fordította.
-Minden ajándékomat az ágyba kapom?- kérdezte
egy oktávval mélyebb hangon, szemeit ajkaimra vezetve.
-Csak a sorrendet kell eldöntened.-
suttogtam és tarkójánál hajába túrtam, míg ő azonnal lecsapott ajkaimra és
egész testével nekem feszült, egyértelművé téve számomra, hogy a reggeli még
bőven várhat.
2015. február 14.
-Le vagyok nyűgözve.- bólogattam
elismerően, de képtelen voltam megállni, a nevetés önálló utat tört fel magának
belőlem.
-Én vagyok a legrosszabb.- dörzsölte arcát
egy fáradt sóhaj kíséretében míg én a megégett vacsoránkat tanulmányoztam a
konyhapulton.
-Nem vagy rossz és ez… ez még megmenthető,
biztos vagyok benne.- mondtam lágyan, nem tudva megállni, hogy közben ne
nevessek fel egy-egy pillanatra, míg ő háttal a pultnak dőlt, összekulcsolva
kezeit mellkasa előtt.
-Koromfeketére sült, Em! Ha nem mondtam
volna, még mindig nem jöttél volna rá, hogy lasagne!- puffogta, mire belőlem
ismét halk nevetés tört fel, ami még inkább csak felbosszantotta.
Tenyereimet karjaira tettem mikor vele
szembe álltam és néhány másodpercig küzdöttem, hogy pillantásunk
összetalálkozzon, mire megadta magát és rám nézett.
-Nézd, vettél bort, az egész lakásod
mécsesekkel és rózsákkal van feldíszítve és bár tudtuk mindketten, hogy esélyed
sincs a konyhában, mégiscsak akartál valamit csinálni… és nekem csak ez a
fontos, más nem számít. Csak te.- utolsó mondatomat suttogtam és nem hittem el,
hogy a szívem még mindig képes lett volna áttörni csontjaimat, olyan hevesen
vert.
-Annyira átkozottul szeretlek, ugye
tudod?- tenyerét arcomra simította, hüvelkyujjával apró kört rajzolva bőrömön
míg én alig láthatóan bólintottam egyet, nehézkesen véve levegőt közelségének
és szavainak köszönhetően.
-Én is átkozottul szeretlek, Styles.-
mormoltam, mire felnevetett és úgy csókolt, mintha ez lett volna az első.
2015. március 4.
-Mikor mész vissza Manchesterbe?-
szűrődött ki Harry hangja a nappaliból, míg én a dolgozószobájában ültem az asztalnál,
végigfutva a dalszövegeimen.
-Kilencedikén van egy találkozóm egy Bobby
nevű pasassal, azt mondják jó és Ed szerint megérné megmutatni neki néhány
számomat, hátha rákap valamelyikre.- kiabáltam vissza, szemeimmel követve a
kezemben lévő sorokat.
-És mi lenne, ha utána egyből jönnél
haza?- kérdezte, de hangja ezúttal sokkal közelebbről jött.
Fejemet felkapva megláttam Harryt a szoba
ajtajának dőlve, ahogy csillogó szemekkel és gödröcskéit megmutató mosollyal
arcán figyel engem.
-Szerdán vagy csütörtökön vissza tudok
jönni vonattal vagy busszal.- bólintottam, visszanézve az előttem heverő
papírokra.
-De addig Annenél lennél.- mondta, mire én
értetlenkedő arckifejezéssel néztem fel rá.
-Igen, mivel vele lakok. Mégis ki másnál
lennék?- kérdeztem úgy érezve, hogy számomra valami lényegesen kimaradt a
beszélgetésből.
-Velem?- kérdezett vissza, felvonva
szemöldökét.
-Most is veled vagyok.- értetlenkedtem.
Mélyen felsóhajtott és egy pillanatra
lehunyta szemeit, majd ellökve magát az ajtótól az asztalhoz sétált, két
kezével megtámaszkodva rajta velem szembe és fejét lehajtotta, hogy szemünk egy
magasságban legyen.
-Azt szeretném, hogy mindig velem legyél.-
mondta nyugodt és szokásosan lassú szavaival.
-És én is mindig szeretnék veled lenni…-
válaszoltam ugyanúgy, várakozva pillantva rá.
-Édes istenem, annyira megnehezíted ezt!-
ingatta fejét, szemeit ismét a plafon felé vezetve.- Úgy értettem, hogy
szeretnék veled élni, Em. Összeköltöznél velem?- bökte ki végül a hiányzó
információt, mire én kicsattanó mosollyal ugrottam fel székemből és az asztal
fölött átnyúlva nyakába kapaszkodva megöleltem őt.
-Igen, igen, igen, igen, igen!-
ismételgettem a szavakat, mint egy beakadt lejátszó újra és újra és még sosem
éreztem ilyen boldognak magam.
És kételkedtem benne, hogy bármi is képes
lenne elrontani ezt a fajta boldogságot.
Nagyon-nagyon-nagyon
köszönöm nektek, hogy elolvastátok a fejezetet, hogy még mindig itt vagytok
velem és, hogy írtok a részeimhez!
Imádlak titeket :)
Sziaaa!!
VálaszTörlésOlyan nagyon feldobtad a reggelem hogy azt el sem tudod képzelni. Imádtam a részt. Nagyon nagyon orulok annak hogy végre minden jóra fordult!!
Azt sajnálom hogy már csak az epilogus van hátra de ha így terveztem én nem szólok bele.
Várom hogy jelentkezz
Puszi
Zsofi
Sziaaa <3
VálaszTörlésHát...mit is mondjak? Ismételten csodálatos volt. :)
Itt vigyorgok mint egy elmebeteg, a többiek meg néznek hogy mi bajom. Pedig csak fan-görcsöm van. Na mindegy...
Sajnálom, hogy már csak az epilógus van hátra, de remélem, hogy Em és Harry méltó befejezést kapnak, bár ebben biztos vagyok, hisz iszonyatosan tehetséges vagy. :)
Nagyon várom a következő fejezetet!
All the love M